Egy éve elmentél!!!
2007-ben megjelent cikk a Nemzetközi Kutya Magazinban Fürgéről!
Fürge: Avagy, hogyan kerültem gazdámhoz…
Sziasztok, a nevem Fürge. Tarka-barka, foltos középtermetű, 8 éves kutya vagyok.
A gazdim Viki, akit nagyon szeretek...de ne szaladjunk ennyire előre.
A mostani boldog és felhőtlen életemet egy szörnyű múlt előzi meg.
1999-ben egy tanyán születtem Kiskunfélegyházán pár testvéremmel együtt.
Alighogy kinyílt a szemünk, a szép és mókás játszadozásainknak vége lett.
Egyenként kerültünk el más-más helyekre.
Egy idegen jött értem is, de nagyon mogorva és hideg ember volt. Nem tetszett nekem. Szavai üresnek és nyugtalanítónak tűntek:"nálam jó helye lesz, a házat fogja őrizni, ne aggódj"-ezekre emlékszem.
Teltek a hónapok...helyem egy körülbelül 1 méteres lánc volt és egy kutyaháznak nem mondható, összetákolt valami.
...hiányoztak a tesóim és az önfeledt játék, hiszen még most is gyerek voltam...
Ehelyett csak verést kaptam, de azt sokat, hol seprűvel, hol kézzel...néha kaptam enni, néha megfeledkeztek rólam. Az az ember, akit nem tudtam és nem is tudok gazdának nevezni, túl sokat feledkezett inkább a poharába és annak mélyére.
Életem 3 éve félelemben és nyomorban telt el.
Így volt ez azon a reggelen is...
Egy csütörtöki, tavaszi napon szörnyű érzésekkel ébredtem fel. Az éjszaka esett esőtől sáros volt az udvar és hideg a reggel.
Nagyon rosszul éreztem magam valamiért, nem tudom elmondani ezt az érzést, de később rájöttem sajnos...
Az idegen, akinél laktam, valahogy késő délelőtt jött ki a lakásból alkoholmámorban úszó, piros szemekkel és egy kötéllel a kezében, amivel hátrament a nagyfához, majd nem sokkal később vissza is ment a lakásba.
Egész nap rettegtem, és ez az érzés egyre jobban magával ragadott. Nagyon rosszul éreztem magam...
Majd valahogy 2 körül, délután jött ki újra a házból, és felém vette útját.A szeme, a tekintete nagyon megrémített.
És csak jött-jött, egyre közeledett felém. Amikor mellém ért, lekapcsolt a láncról és belém rúgott, majd elkezdett a nagyfa felé rángatni. És ekkor nyilalt belém a legerősebb félelem, testem remegett és nem éreztem, ahogy visznek a lábaim.
A fához érve a nyakamba akasztott egy drótkötelet és...
egy erős fájdalom nyilalt belém, amikor egy hirtelen mozdulattal húzott fel a fára, majd elhajtott otthonról, ott hagyva engem a fán.
Életem legszörnyűbb másodpercei következtek. Az ájulás szélén álltam, de utolsó erőmmel próbálkoztam rángatózni, hátha leesek a fáról...
Hiába! Már csak arra emlékszem, hogy a szomszéd telekről fut át valaki és tesz le a földre.
Pár perc mire magamhoz tértem, reszkettem és el nem mondható fájdalommal volt teli a testem.
Egy piros autó hajtott be az udvarra és egy nagy ember rakott fel az utánfutóra, majd elindultunk.
A percek órának teltek."Mi történik velem?"-kérdezgettem, de nem kaptam rá választ...
Ekkor egy nagy telepre kanyarodtunk fel, körös-körül kutyák, oldalt 3 ember állt.
Végig néztem rajtuk és az utolsón megakadt a szemem.
Nem láttam és nem éreztem még senki tekintetében ennyi nyugodtságot, bár a testem nem tudta abbahagyni a remegést.
"Hol vagyok és hová kerültem?"-de leges-legbelül volt egy halk nyugtató hang:
-Jobb helyre kerültem...
De ez csak egy aprócska megérzés volt. Nem tudtam semmit, csak féltem, de nagyon!
Egy lánc! Megint! Arra kötöttek ki, bár hosszabb volt,mint az előző. És a házam, fedett és tágasabb az előbbinél.
Ki sem mertem dugni az orrom a házból, onnan próbáltam felmérni a helyzetemet. Lesekedtem jobbra-balra és szemem megint összetalálkozott az idegen, de nyugtató szempárral, aki éppen enni adott sorban a többi kutyának és közben mindet végigsimogatta.
Már a látvány olyan volt, hogy szinte magamon éreztem azt a simogató kezet, amit nem éreztem még soha.
Közeledett felém, de féltem. Nem tudtam még akkor, milyen bízni és bizalommal fordulni Egy emberhez.
Hallgatóztam a távolból jövő hangok után:
-Józsi bácsi! Mi a neve a most behozott kutyusnak?
-Fürge!
Jaj, ez az én nevem volt! Mi van velem, mit akarnak csinálni már megint, miért mondták a nevem?
Rettegtem és az érzés nem akart csillapodni bennem!
Felém jön, az idegen!Féltem, de közben valahogy a szeme nyugtatott egy picit. Kettős érzés kezdett bennem úrrá lenni.
-Fürge, Fürgike!-szólt és a hangja...nem hallottam még ilyen kedves hangot. Odajött és letette a házam elé az ételt.
De még nem mertem kimenni a házamból, már a láncom csörgése is rossz emlékeket idézett fel bennem.
Csak este, mikor mindenki elment, akkor mertem belekóstolni az edényembe.
Nagyon éhes voltam már.
Másnap az a 3 ember jött ismét. De a számomra kedves idegen megfogott egy seprűt. Istenem!Megint a seprű és ismét ki se mertem jönni a házamból.
Remegve néztem , mit csinál? De nem a kutyákat bántja vele! Csak a földet izéli, de nem tudtam miért és mit csinál ott lent. Később jöttem rá, Ők ezzel takarítanak utánunk.
Pár nap múlva a kedves idegen átvitt egy tágas kennelbe. Végre nem éreztem a még fájó nyakamon a lánc terhét és a rossz érzést keltő lánccsörgést.
Ezután a kedves hangú ember minden délután beült a házam elé és beszélt hozzám, próbált kicsalogatni. Először csak a lábamat mertem kidugni, amihez Ő óvatosan ért hozzá és simogatni kezdte. Egy érzés csapott belém, ilyen jót még nem éreztem soha. Ez a simogatás!?
Másnap már a fejemet is kimertem rakni, rá a térdére és hagytam hogy simogasson.
Nagyon jó volt!
És nem tudtam betelni vele, mindig Őt vártam. Vártam a délutánt türelmetlenül, hogy mikor jön már az Én idegenem!
És mindig jött, hozta magával a kis párizsit, amivel mindig hozzám, az én helyem felé közeledett. Majd végigsimogatott és tudtam, hogy ezután mennie kell takarítani.
Bár az a seprű a mai napig megijeszt, de tudom Ő sose bántana vele.
Takarításnál mindig kiengedtek mindenkit szaladgálni, bár én hosszú ideig nem mertem kimenni, de mikor erőt vettem magamon, csak Őt követtem mindenhová és mellette álltam, mint egy szobor. Minden sepregetés közben volt ideje egyet simítani rajtam, na meg a többieken is, de azt nem nagyon szerettem elviselni...
Lassan kezdtem érezni valami meleget ott belül és érezni hogy talán találtam valakit, aki megmutatta, mi a szeretet és a nyugalom, amit csak mellette éreztem.
A munka után jött értem és elmentünk a közelbe sétálni. A másik két idegen is hozott egy-egy kutyát, ők azokat simogatták, szeretgették nagyon minden nap.
Akkor jöttem rá, hogy talán az Én idegenemnek én vagyok a kedvence. Egyre erősebb lett a nyugalom érzése bennem.
Így teltek a hetek és kezdtem nagyon boldog lenni!
De egy nap, mikor az én GAZDÁM (már úgy éreztem, ez a helyes szó), nem tudott jönni, mert minden héten volt egy ilyen nap, amit nagyon nem szerettem...
tehát azon a napon jött egy idegen nő autóval és rám mutatott.
-NE, nem vihet el, nekem van gazdim, Őt akarom!-ismét megijedtem, remegni kezdtem. Megint ez az érzés!
Autó! Azzal hoztak be, akkor most visszavisznek a rémes helyre??? Nem akarom!
Pedig beraktak ebbe a kocsiba és elindultunk. Egész úton remegtem, nem akartam visszakerülni, és még a gazdimat sem láthattam ma.
Megálltunk! Kivettek a kocsiból és egy nagy kertbe kötöttek egy fához. Félve vártam ott órákat, mikor megint kocsihang!
De várjunk, ki száll ki az autóból? Ő, Ő az, a Gazdim. Ez az Ő hangja! Eljött értem!
Messze voltak még, amikor ezt hallottam:
- Kislányom, van egy meglepetés a kertben!
És a gazdim lépései egyre hangosodtak és gyorsultak.
…észre vett és sírva ölelt át engem, én is sírtam. Örültem, hogy itt van.
Később kihallgattam, hogy Ő már régóta haza akart hozni, de még nem engedték a másik két kutyus miatt(egy dog és egy boxer).
Majd az anyukája titokban hozott el Neki. Ilyen meleg otthont sose láttam, hatalmas zöld kert, amely zengett a sok madár énekétől.
Boldog voltam, éreztem, hogy otthonra leltem és életem végéig itt maradhatok. Nem lesz több rettegés!
Gazdimmal nagyon boldogan éltünk és élünk! Azóta kutyaiskolába járunk és még mindig nagyon élvezem a közös tanulást! A kiképzőnk jó fej és mindig megdicsér minket valamiért! Állítólag én vagyok ott a legügyesebb.
Köszi Buknicz Csaba! Neki köszönhetjük az engedelmes versenyen nyert kupáinkat is!
...már 6.éve telnek felhőtlenül és boldogan a napjaim. A nagy kert ellenére gazdimmal esténként általában futkározni megyünk és ott megkergethetem a fácánokat!
Imádom az én kedves hangú volt Idegenemet! Neki köszönhetem azt, hogy megtudhattam milyen szép és boldog lehet egy kutyaélet!
Üzenem a hasonló sorsú kutyatársaimnak: SOSE ADJÁTOK FEL!!!
Majd elfelejtettem a gazdim nevében említeni: A félegyházi menhely létezését Erzsike néninek és az Ő hatalmas kutya-és állatszeretetének köszönhetjük! Kár, hogy nagyon kevés ilyen ember van a Földön! Egy hatalmas kutyapuszit küldök az arcára!
És Gazdim búcsúzóul üzeni az embertársainak:
"Adj a kutyának otthont és szeretetet és Ő hűséges lesz Hozzád, míg világ a világ!"
Fürge és Papp Viktória 
-Alma 2009.év Klubgyőztese!! 
-Alma 2008.év legeredményesebb felnőtt mini szukája lett!!!
- Gerecse Csillaga Cicero kennelem lakója lett 2009. áprilisában! Üdvözöllek !! 
-A HBTK vezetősége:
A HBTK elnöke: Rebman György
Vezetőségi tagok: Bolyós Zoltán, Dominkó Richárd, Fekete Andrea, Papp Viktória
Pót tagok: Bartos Péter,Bóna Tamás
Felögyelő bizottság elnöke: Bagi Zsolt,
Tagjai:Fekete árpád, Holló Attila
-
II. Minibullos találkozó 2009.07.04.
Idén is Alsónyék adott otthont a rendezvénynek, melyet Varga Zoliéknak és a remek bekerített halastónak köszönhetünk, ahol a kutyáink rohangálhattak és úszhattak kedvükre. Az egész napos családi hangulatú találkozó ismételten fantasztikus hangulatban telt! Már délelőtt rotyogott a pörkölt a bográcsban, páran nekiestek a pecázásnak, vagy fürödtek, a többiek pedig beszélgettek levegővétel nélkül! Nagyon sokat nevettük, jól éreztük magunkat! Délután kaptunk egy fél órás felhőszakadást, mint tavaly, de már megszoktuk, és nem estünk kétségbe! A sátrak alá bújtunk, mint a heringek és folytatódott a jóízű társalgás! Késő délutánig folyt a kellemes eszmecsere, aztán haza kellett jutni valahogy mindenkinek! Szerintem mindenki nevében állíthatom, ismét nagyon jó volt ez a találkozó! Köszönjük megint ezt a klassz napot és várjuk jövőre a folytatást!
Hajrá MINISEK!! :)
Papp Viktória
2., Új lakója van kennelemnek!!! Victim of Prejudices Amy, egy Standard Bulli lány! Isten Hozott nálam! 
3., I. MINIBULLOSOK TALÁLKOZÓJA ALSÓNYÉKEN
2008. Augusztus 9-én fél 8-kor indultunk útnak, de az eső csak esett és esett, és nem úgy nézett ki, mint ami el szeretne állni. Fél 10 körül értünk Varga Zoliékhoz, a szervezőkhöz, ahonnan egy hangulatos kis tó felé indultunk. Mester szakácsaink nem sokat teketóriáztak a főzés előtt, egy-két feles, majd Bagi Zsolti a slambucnak, Vargáné Timi pedig a halászlének esett neki.
Az égiek közben megenyhültek, hiszen kisütött a nap és isteni időnk lett.
A kis csipet- csapat pedig folytatta az ivást: sör, bor, pálinka, metaxa, na és persze üdítő! Mi pedig egyre többen lettünk, nagyon jó hangulat alakult ki és
Lassan 25-en verődtünk össze.
Volt, aki pecázott, volt aki „minizett”, volt, aki tapasztalatokat cserélt, és volt, aki fürdött A levegőben már isteni illatok terjengtek, és a hangulat csak fokozódott, egy szóval fantasztikus volt ez az első találkozónk. Abba is maradtunk, hogy évente összejövünk, és eltöltünk együtt egy nagyon szuper napot.
Miután mindenki ott volt, aki számít, és az ebéd is elkészült, leültünk és nekiestünk. Isteni lett, hiszen sokan repetáztak!!! Köszönhetjük ezt szakácsmestereinknek! Miután megebédeltünk, tovább folyt a jóízű csevegés az asztalnál! Amikor is Timi, a drága mögém sompolygott és elkezdte a „HAPPY BIRTHDAY”-t énekelni egy hatalmas tortával a kezében, teljesen meghatódtam, hiszen szülinapom volt és megleptek egy tortával. Kitaláljátok mi volt rajta??? Minibull!!! Ugye, nem is sejtette volna senki! Ezúton is szeretném megköszönni Timinek! Szóval felvágtam a tortát és nekiestünk a desszertnek is, nem mintha éhes lett volna még valaki! Szóval, aztán azt az ebédet csak le kellett nyomni valamivel, úgyhogy megint mindenki kezében pohár virított. Az a pár mini, akit elhoztak, kirohangálhatták magukat, sőt fürödhettek is egyet.
Volt akinek korán el kellett mennie, mert picik pottyantak a házhoz, és hamar eljött az etetés ideje!
Ám a kemény mag estig röhögött az asztalnál, és sokszor ürült ki az a pohár…
Egy fantasztikus, családi hangulatú gyönyörű napot töltöttünk el, megismertük egymást, nemcsak kutyás szemmel, komoly kiállítási tekintettel, hanem bolondozva, jóízű beszélgetésekkel tűzdelve. Remélem a képek is árulkodnak a jó hangulatról! Jövőre is találkozunk!!! És köszönjük a remek napot a Szervezőknek!!!
Papp Viktória
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
